Kedves Pályázók!



A Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft. által szervezett III. Media Markt Fotópályázat 2018.09.30. napján lezárult. A 17 000 beérkezett pályamű közül sajnálatos módon igen nagy számban nem feleltek meg a részvételi szabályzat 5.6. pontjában írt azon kritériumnak, miszerint a fotópályázaton nem lehet olyan fotókkal részt venni, amelyek más pályázatokon és/vagy kiállításon, nyomtatásban, illetve honoráriumot fizető, úgynevezett stockfotó oldalakon, blogokon megjelentek nyilvánosan. A Szervező – élve a szabályzat utolsó bekezdésében is rögzített változtatási jogával valamint egyeztetve a MAFOSZ-szal és a neves fotóművészekből álló zsűrivel – arra az álláspontra helyezkedett, hogy eltekint az 5.6 pontban foglalt részletek vizsgálatától, és az érintett pályázókat/pályaműveket nem zárja ki a fotópályázatból. Szervező továbbá úgy döntött, hogy a szabályzat ezen rendelkezését a jövőben megszervezésre kerülő fotópályázatok részvételi feltételei közül – a gördülékenyebb lebonyolítás érdekében – törli.

Üdvözlettel, MMSHM, Szervező
Kategória: Városi életkép
Kép címe Név
1. Építkezés 1 Kelemen Sándor
2. Víztükör keret Kirják József
3. Piros esernyős lány Fáczán Ádám
Kategória: Természet
Kép címe Név
1. Szúnyogvadász Gyurom János
2. Toszkán álom Szabó Aladár
3. Kis kék virág Forgács Istvan
Kategória: Kötetlen fekete-fehér
Kép címe Név
1. Metszéspont Puskás János
2. Ékszer Kelemen Sándor
3. Csavar Város Ferenczi Attila
Kategória: KÜLÖNDÍJASOK
Kép címe Név
1. Reynisfjara Násfay Krisztina
2. Húszemelet Budai Viktor
3. Másik világ Kelemen Sándor
4. Az Ősz festőpalettája Fáth Ádám
5. Kötéltáncos Gergely József
6. Erős fekete Homoki Nikolett
7. Jég Rácz Péter
8. Kalandor Szabó Ferenc
9. Virágzás Szabó József
10. Tiltott rengeteg Babus Patrik Tamás
11. Pávaszem Daróczi Csaba
12. A három(ráncos)nővér Mizsányi László
13. Domina/ncia Takács Sándor
14. Jégfüggöny Tamás Tóth
15. Sebesség Horváth Renátó
16. Ködön át Dobrovits Ádám
17. Fruzsi Markó Richárd
18. Titok Bedő Kornél
19. Éjjel a Sztyeppén Kaszás Gergő
20. Magányos fa Pandzarisz Tamás
21. Hajnali hegyek Sándor László
22. Harcosok_klubj Tarr Gergő
23. Romatelep Bedi Gyula
24. Rollercoaster Forster Ádám
25. Zajlik az élet Orbán Péter
26. Természetes közvilágítás Rizsavi Tamás
27. Árvíz Budapesten Simák Gergő
28. Nyugati napnyugta Szegedi Kálmán
29. Reggeli didergős Tóth-Piusz István
30. Reggeli rohanás Török Gábor Róbert